A lakásokban és a kisebb házakban sokszor találkozhatunk dugulásos problémákkal, hiszen a régi csövek állapota nem a legmegfelelőbb ennyi idő eltelte után. A duguláselhárítás Budapest esetében igen gyakori, hiszen a rengeteg használatban lévő ingatlan következtében az ezen a területen tevékenykedő cégek száma igen csak megnőtt. Mivel sok esetben a dugulást az ingatlan tulajdonosok nem munkaidőben, hanem mondjuk este, vagy éppen éjszaka észlelik, így a problémák megoldása is ebben az időszakban kell hogy történjen. Éppen ez az oka annak, hogy a cégek szakemberei az egész nap folyamán a rendelkezésünkre állnak, tehát éjjel is, hétvégén is és az ünnepnapok alatt is. Ez pedig igen nagy könnyebbség lehet azok számára, akiknél a dugulás már komoly károkat okozott. A szakemberek a hívástól számított egy-két órán belül a helyszínre érkeznek, majd megkezdik az állapot felmérést. Amint ezzel megvannak, vázolják a tulajdonosnak a helyzetet, majd egy komplett árajánlatot is átadnak. Ennek köszönhetően pedig azonnal el tudjuk dönteni, hogy a kalkulált ár számunkra megfelel-e.