Amikor egy hűtő berendezést szeretnénk be építtetni, szükségessé válik néhány olyan munkafolyamat, amellyel a szakemberek a berendezés helyét készítik el. Az egyik legfontosabb részfolyamat a klíma előcsövezés, amelynek köszönhetően a készülék a későbbiekben tökéletesen tud majd működni, valamint ennek köszönhetően megfelelő intenzitással tudja majd lehűteni az adott lakóhelyiséget. Az előcsövezés általában a tervezéssel kezdődik, hiszen ennek fényében végzik a későbbiekben a szakemberek a munkát. A klíma beszerelésre minden esetben egy komplett árajánlatot kapunk, amelyben a szakemberek azt is feltűntetik, hogy az adott ár mit tartalmaz. Hány méter csövezést, valamint hogy a falat milyen mértékben ütik át. Ugyani egy hűtő készülék esetében szükséges a falat átütni, hiszen ki kell vezetni a működéshez szükséges vezetékeket, valamint a beltéri egységet össze kell kötni a kültérivel. A kültéri egység általában ahhoz a falhoz van közel, amelyen a beltéri egység van, így igen nagy mértékű költségcsökkentést érhetünk el a kiépítés során.