A karácsony közeledtével mindenki azon kezd el gondolkodni, hogy pontosan mivel lepje meg szeretteit. Az ünnep lényege, hogy a családok személyes ajándékokat adnak egymásnak, éppen ezért az év végéhez közeledve a több részes vászonkép is nagyon kelendő. Mivel ezek a képek akár több darabban is jól mutatnak egymás mellett, így megtörhetik a fal egyhangúságát. Általában amikor elkészíttetünk egy ilyen képet, minden esetben vegyük figyelembe azt, hogy pontosan mekkora hely áll a rendelkezésünkre, hiszen a darabok csakis úgy mutatnak jól, valamint úgy van értelmük, ha egymás mellett vannak. Mivel egy kép kerül feldarabolásra, nyomtatásra, majd keretezésre, így úgy helyezzük el őket a falon, hogy maximum 10 cm legyen a képek között. Ugyanis így tökéletesen látszódik, hogy össze tartoznak a darabok, mégis külön részekből állnak. Minél színesebb egy ilyen kép annál jobb, azonban apró részleteket ne tartalmazzon, hiszen ebben az esetben igen nehéz elvágni úgy, hogy semmi fontos dolog ne legyen megfelezve, vagy éppen elharmadolva.